Gímbika reggeli helyett

Terelővadászatra indultunk aznap utánkeresni, készülődtünk ráérősen, amikor megcsörrent a telefonom. Egy gímbikára lőtt rá egy barátom, de a bika nyom Tovább...

Csípd meg Darázs!

- Gyere Darázs, csípjük meg! - így indultunk az aszfaltúton átváltó, vérző vaddisznó nyomán. Még este sebezték a nagynak tűnő, magányos kant, Tovább...

Szerencsés befejezés

Gím tarvad sebzésről szólt a hír, amikor egy téli estén megcsörrent a telefonom. Mivel a rálövés helyén csövescsont darabok is Tovább...
  • 1

Szia Henci!

Így szólítalak csak, ahogyan ő szokott, aki téged a legjobban, még nálam is jobban szeret, s akit te is a legjobban kedveltél. Hiányzol neki, nekünk, akárhol is vagy. Nemigen hiszek a túlvilági létben, mégis van egy dimenzió, egy láthatatlan, de biztosan létező korlátlan dimenzió, ahol te örökké élni fogsz, legalábbis mi így képzeljük.

Pont egy éve, hogy elengedtünk. Hidd el, nagyon nehéz volt kimondani. Talán semmi nem volt még olyan nehéz, de meg kellett tennem, mert nem akartam, hogy tovább szenvedj. Nem akartam, hogy teljesen elveszítsd önmagad, s úgy érjen el aztán az elkerülhetetlen. Ne haragudj rám ezért kiskutyám.
Én azóta is minden nap gondolok rád. Vajon jól tettem-e, hogy vadászni tanítottalak? Jól tettem-e, hogy minden alkalommal vásárra vittem a bőrödet, amikor vadat kerestünk? Most már tudom, hogy nem tettem jól, de azt hiszem, hogy ez nem csak az én választásom volt. Aki látta, hogyan őrzöd a vadászfelszerelést, hogy milyen lelkesen követed a sebzett vad nyomát, az tudja, hogy te erre születtél és sajnos ez jelentette számodra a véget is. Így van ez még akkor is, ha épp úgy szeretted a kényeztetést, mint a leglustább, leggyámoltalanabb öleb. Te mégis konok voltál, és kemény, ha kellett. A legszilárdabb, legegyenesebb jellem, aki nem ismert csak fehéret vagy feketét és jajj volt annak, akit te nem kedveltél.
Nagyon nehezen teltek a napok, miután otthagytunk a rendelőben. Üres lett a ház nélküled Darázs! Sokáig nem is tudtam, hogy mi tévő legyek. Akarok-e még egyáltalán vadászni nélküled? Somát még a széltől is óvtam volna már, de aztán rájöttem, hogy bármi történt is, te nem ezt szeretnéd.
Szóval képzeld, azóta van egy szemrevaló kis tacskólányunk. Biztosan nagyon tetszene neked. Szép páros lehettetek volna. Anyádat is egészen megfiatalította ez az istentelen rosszaság. Sokszor szólítom véletlenül a te neveden, aztán amikor kimondom, hogy: Darázs, mindig belesajdul a szívem. De hát épp úgy néz ki akár te, csak épp karcsúbb, kislányosabb. Ha azt mondanád, hogy a te lányod, hát senki meg nem mondaná, hogy még távolról sem vagytok rokonok.

Van még más is Darázs, bár lehet, hogy ez téged a legkevésbé sem érdekel már. Biztosan nem, mert te nem ember vagy. Tudod, az ember a legaljasabb lény a világon. Gátlástalan, kapzsi és önző. Te ezt el sem tudod képzelni, de ez az igazság.
Amikor kiderült, hogy megbetegedtél és mondhatni, beigazolódott, amitől tartottam, hogy gyógyíthatatlan voltál, akkor én szerettem volna a dolog végére járni. Vannak erre szabályok, tudod? Azt az emberek találták ki, mert megkönnyítik az életet, de alkalom adtán ezekkel a szabályokkal leplezni is lehet a valóságot.
Nagyon siettünk veled az egyetemre Darázs. A két karomban tartottalak, a mi doktornőnk még oda is telefonált, hogy elsőként hívjanak be, de várnunk kellett jó sokat és képzeld, a recepciós hölgy azt mondta, amikor megérkeztünk, hogy:
„Leszarom, hogy sürgős, várjanak csak…” – biztosan azt hitte, hogy nem halljuk, Darázs. Nem is nekünk mondta, csak a mellette álló biztonsági őrnek. Nekik nem számított már a te életed, Darázs.
Tudod egyáltalán, hogy mi az az egyetem? Az ország legmagasabb fokú iskoláját hívják az emberek egyetemnek. Nagyon okos emberek vannak ott, de a te betegségedről semmit sem tudtak. Nagyon tanácstalanok voltak, pedig úgy láttam, hogy az orvosok igazán segíteni akartak. Azt viszont nem merték kimondani, hogy menthetetlen vagy. Ugye nem gondoltad volna? Pedig így volt Darázs.
Amikor otthagytunk, téged elvittek egy laboratóriumba és megvizsgáltak, mert olyan betegség tüneteit mutattad, amely – hivatalosan – nem fordulhat már elő ebben az országban, de nem ám! Az kizárt!
Sokáig vártam a választ, a hírt a vizsgálat eredményéről, de az egyre csak késett. Csak egy doktornő volt az egyetemről, aki segíteni próbált, de nem rajta múlt a dolog. Van, aki fölötte áll, tudod Darázs? Említettem már, hogy vannak szabályok. Téged az egyetemről a hatósági állatorvoshoz küldtek, ő vizsgált meg és küldött tovább egy következő helyre. Onnan vártam nagyon a választ, de az senkinek nem volt fontos. Tudod, a legtöbb embernek egy kutya nem sokat számít. Főként, ha nem is él már. Ilyenek az emberek, Darázs.
Biztosan nem gondolta a hatósági állatorvos doktornő, hogy kivel akadt dolga. Fogalma sem volt, hogy az utánkeresés kitartásra tanított minket. Talán azt sem tudja mi az, pedig ő biztosan nagyon okos ember lehet, ha csak ő vizsgálhatott meg téged. Amikor végre tudtam vele beszélni, mindig azt mondta, hogy még nincsen eredmény, nem kapott választ a laboratóriumból. Tudod az egy olyan hely, ahol még nála is okosabb emberek dolgoznak.
Egyszer aztán képzeld, alighogy letettük a telefont – amikor azt mondta, hogy még mindig nincsen meg az eredmény -, rövid időn belül visszahívott, hogy nem voltál veszett, Darázs. Hihetetlen, de megjött a várva várt eredmény egy negyed óra alatt és megtudtam, hogy nem voltál veszett, bár nem is azzal a betegséggel gyanúsítottak. Erre én mondtam, neki, hogy ha egyszer őt bevinnék a kórházba szívinfarktus gyanúval, akkor örülne-e neki, ha a máját kezdenék vizsgálni? Szerintem más betegséged volt, kiskutyám, ezért mondtam is, hogy szeretném megtudni, hogy mi volt akkor a bajod, ha az már biztos, hogy nem veszett voltál? Megértem én, hogy a veszettségre mindenképp el kell végezni a vizsgálatot, még akkor is, ha rendszeresen oltva voltál és semmi arra utaló tünetet nem mutattál, de a valódi okot miért nem keresi senki?
Aztán nem gondolnád, hogy mi történt. A hatósági doktornő – aki megmondta, hogy az a betegség, amelyet mi és az egyetemi doktornő feltételezünk, kizárt – hibázott. Kizárt, mert nincs és szerinte egyébként mi „túl fiatalok” és buták vagyunk ahhoz, hogy ilyen dologról tudomásunk lehessen. Szóval aztán egyszer ő, aki nálunk sokkal többet látott és jóval okosabb is, hibázott. Otthon felejtette a telefonját, azt az izét, amit manapság mindenki a füléhez tapasztva vagy a kezével nyomkodva mindig magánál hord. Más vette fel a telefonját, aki megadta az irodai telefonszámát. Ő rendes ember, segített nekem. Ilyen emberek is vannak, Darázs.
Az irodában aztán egy asszisztens vette fel, aki képzeld! Emlékezett rád, Darázs. Ő mondta, hogy még senki meg sem vizsgált, és semmiféle eredmény nem érkezett vissza a laboratóriumból. Pedig mi már tudtuk, hogy nem is vagy veszett, ugye Darázs? Aztán én ezt nem mondtam el a hatósági doktornőnek, de már biztosan tudtam, hogy ő hazudik nekem.
Majd gyorsan újabb fordulat jött, még dokumentumot is kaptam róla, hogy nem a feltételezett kór miatt betegedtél meg, bár az eredményközlésen csak annyi állt, hogy „kutya”, meg hogy „hulla”. Ez bárki kutyája lehetett, nem igaz Darázs? A kérdésemre, hogy mi alapján lehet a vizsgálatot azonosítani, a hatósági doktornő már nagyon felháborodott. Biztosan rossz néven vette, hogy nem értem be ennyivel és mégsem vagyok olyan buta, mint ahogyan képzelte, hiszen a dokumentum egészen hivatalosnak tűnt.
Ő nagyon felelős ember, ezért ezek után csak annyit kérdeztem tőle, hogy nyugodt szívvel mondhatom-e most már másoknak, a barátaimnak, hogy menjenek oda vadászni a kutyájukkal, ahol szerintem te megbetegedtél? Nem akart válaszolni – képzeld. Aztán hivatkozott a papírra, hogy védjem magam azzal és mindenféléket mondott. Szerintem, nem mert volna egyenesen a szemembe nézni. Lehet, hogy nem volt teljesen nyugodt a szíve? Már, ha van neki egyáltalán.
Ilyenek az emberek, Darázs. Képesek egymást hülyének is nézni, de azért ne haragudj rájuk.

Azért ezzel még nem ért véget a dolog, bár épp úgy, mint az elején, akkor sem reméltem semmi hihető és igaz eredményt. Az történt aztán, hogy akadtak még mások, akiknek van szíve és szeretik az állatokat, a kutyákat és talán még téged is Darázs, és akik időt és energiát nem kímélve telefonáltak és próbáltak segíteni nekem, nekünk.
Így aztán képzeld, az is kiderült, hogy három hónap alatt téged a laboratóriumban még senki meg sem vizsgált! Ez biztosan így volt, mert a belőled vett minta még érintetlenül ott pihent a hűtőben! Holott eközben az egyetemi doktornő is kapott egy eredményközlőt, amit el is küldött nekem. Szinte ugyanaz volt, mint a másik, a korábbi. Szinte. Csak épp a későbbi dokumentumon korábbi iktatási dátum szerepelt és más végezte a vizsgálatot, valamint több dolgot írt a papírra. Szóval volt már két különböző hivatalos eredményközlőm, miközben három hónap leforgása alatt téged meg sem vizsgált senki. Ez igen érdekes, ugye Darázs?
Beszéltem aztán még más emberekkel is, akik a laboratóriumban dolgoznak. Ők még a hatósági doktornőnél is okosabbak és felelősebbek voltak. Még olyan is akadt közöttük, aki segíteni próbált, de képzeld Darázs: ez nem úgy van ám! Nem lehet, csak úgy segíteni. Nem engedték neki, pedig megígérte, hogy újra elvégzi a vizsgálatot. Az is lehet, hogy az lett volna az első vizsgálat…

Próbáltalak ezután visszakérni, vagy a mintát visszakapni, és más országban megvizsgáltatni, de végül ezt is megtagadták. Ilyenek az emberek Darázs. Nekik nem számítasz, és én sem számítok. Nekik csak az számít, hogy ne derüljön ki, milyen betegség miatt kellett elmenned. Pedig nem vagy egyedül ezzel Darázs. Van erről még kimutatás is, csak azt senki nem láthatja. Tudod Darázs, ha az emberek kutyahúst akarnának enni, akkor talán, de ők disznóhúst akarnak. A disznók épp úgy megbetegednek, mint ahogyan te is megbetegedtél Darázs. Ha pedig kiderül, hogy betegek lehetnek, akkor senki nem akarja majd megenni őket. Az pedig nem lenne jó, ugye Darázs?
Nem minden országban van ez így egyébként. Épp a napokban olvastam egy cikket, amiben arról írtak, hogy ebben – a nálad is feltételezett – betegségben elpusztult egy hajtókutya. Képzeld, ott kimutatták és felhívást tettek közzé, hogy azon a környéken vigyázzon mindenki a kutyájára! Más világ az Darázs.
Ezért én mindenkinek elmondom, hogy szerintem te hol lettél beteg. Azt is, hogy hol betegedtek meg hozzád hasonlóan más kutyák a mi kis országunkban. Rajtad nem segít ez már, de a többiek úgy menjenek oda, hogy legalább tudják, mi várhat rájuk. Nagyon kicsi ugyan az esélye, de egyszer már megtörtént, s előfordulhat újra.

Látod, sok minden történt azóta, és mégsem történt semmi sem, Darázs. Hiányzol, és ez már sosem lesz másként, de legalább itt vagy velünk mindig, abban a szabad és korlátlan dimenzióban, amelyben minden úgy van, ahogyan mi magunknak elképzeljük.

Darázs utolsó vadászatán készült ez a fotó

Légy jó Darázs!

Comments

  1. Nagyon szomorú a történet csak az a borzasztó hogy ennek igen nagy az ára, és sok költséggel jár. Csak azt nem értem hogy ezek az állatorvosok miért nevezik magukat orvosnak, jó lenne ha felelnének a melléfogott diagnózisért.

    1. hhdaniel

      Nem az zavar, hogy mi a diagnózis, hiszen tudom, hogy előfordul ez a gyógyíthatatlan betegség, bár itt nem volt hiteles diagnózis. A hozzáállás, a nemtörődömség, az emberek hülyének nézése, ami elfogadhatatlan számomra.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..