Az inászói bika

Mielőtt belevágnék ebbe a történetbe, fontos tisztázni néhány dolgot Somáról, aki nem épp egy rendes tacskó, de pontosan ezért gondoltam, hogy érdemes megemlékezni erről az esetről. Neki már neve is azért lett szuka mivolta ellenére Soma, hogy ezzel is kilógjon kicsit a sorból. Ha mondjuk Buksinak keresztelem (itt rögtön kérek elnézést valamennyi Buksitól és gazdájától…), mint nagyon sok tacskót szokás, hát eleve esélytelen lett volna ilyen pályafutásra, ebben biztos vagyok. Szóval talán már a névválasztásnál eldőlt, hogy ki lesz belőle. Nem mellesleg ez volt a 150. eredményes utánkeresése, ami nem egy nagy szám, de azért mégis csak szép.

Tovább

Tacskó fogta bika

Épp az aznapi hajtásra készülődtünk sebzett vadat keresni, amikor telefonhívás érkezett egy elveszett gímbikáról. Majdnem útba is esett a hely, idő is volt még elég, arra vettük hát az irányt.

A bikát előző este sebezték.  A szerencsétlenül hátracsúszott lövésre elesett, aztán lábra kapva elszaladt, de csak annyit, hogy elérje a vetés széli tölgy telepítést. Ott ismét lefeküdt. Úgy tűnt, hogy ki is múlik, de a közeledő vadásztól felugrott és végképp eltűnt. A másnap reggeli keresés se vezetett eredményre, bár helyenként azért akadt vér a letaposott fűben, meg itt-ott néhány kenés a tölgyfácskák levelein. Így adódott, hogy kutyás segítségre lett szükség.

Tovább

Gímborjú nyomában

Amikor elkezdtük Somával tanulni az utánkeresés cseppet sem könnyű mesterségét, majdhogynem elképzelhetetlennek látszottak az ehhez hasonló keresések. Aztán Soma szépen lassan megtanított mindenre, miközben persze ő is egyre rutinosabb lett. Elsősorban megtanított arra, hogy higgyem el, jól csinálja, amit csinál.

Tovább

Tacskó maraton II. rész

A másik történetet se úsztuk meg kevesebb futással. Sőt, még rá is tettünk egy lapáttal. Az este sebzett süldőt még a másnap hajnali félhomályban elkezdtük keresni. Velünk volt Endre barátom és Ari, a hannoveri vérebe is. Egyrészt hagy gyakoroljanak, másrészt erősítjük egymást, ha szükség van rá.

Tovább

Tacskó maraton I. rész

Ha mesélnem kellene olyan utánkeresésekről, amelyek valamilyen oknál fogva nyomot hagytak bennem, akkor ezek bizonyára köztük lennének. Soma tacskómmal átélt kalandjaink közül ez a kettő mintha a két véglet lenne. Szolgáljanak hát okul arra, hogy milyen kevésen múlik egy-egy keresés eredménye, hogyan szúrhatjuk el kutyánk kiváló munkáját vagy épp fejezhetjük be azt méltó módon.

Tovább

Veszedelem a kökényesben

Minél többet jár az ember a sebzett vad, főként a sebzett vaddisznók nyomán, annál inkább biztos lesz benne, hogy a disznó könnyen válhat veszélyessé. Elsősorban persze nem ránk, hanem a négylábú társunkra, ami nyilvánvalóan ugyanolyan nagy baj. Időről-időre igazolják ezt a keresésre használt kutyák sérülései és szinte biztosan számíthatunk rá, hogy előbb-utóbb velünk is meg fog történni. Próbálunk persze az ilyen helyzetekre is felkészülni, elképzeljük, hogy mit tennénk, ha ez vagy az történne, de az utánkeresésben ritkán folynak forgatókönyv szerint a dolgok.

Tovább

Szerencsére is szükség van

Hát nem volt könnyű eset ez sem, de szerencsénk volt. Szerencsénk, de néha szükség van egy kicsit arra is. És hogy is volt? Miért és merre futottunk már megint olyan sokat? Na, lássuk csak: este érkezett a hívás egy sebzésről. Tudni lehetett, hogy a disznót az orrán érte a lövés, orra is bukott és a hóban orrcsont darabokat is találtak. Aztán elég bőséges, nyálas, nyúlós piros vér festette meg a havat amerre menekült. Sokáig nem is követték, fölösleges lett volna. Néhány száz méteres közelségben terjedelmes sűrű húzódott, benne több dagonyával. Arra tartott a megsebzett süldő.

Tovább

Egy kis nosztalgia

Este van, vacsorázunk Somával. Helyesebben csak én, ő már régen el is felejtette a jól megérdemelt adagját. Most itt ül és néz. Nem ugat, nem nyüszít, csak néha sóhajt és a hunyorgó szemeivel kér. Én, a szigorú gazda, nem adok neki, nincs kunyerálás! Közben azért mégis lekanyarítok egy karika kolbászt és a szájába adom. Egye fene, most az egyszer!
Vacsorázunk, és van idő gondolkodni rajta, hogy mi is történt ma délelőtt. Nehéz is lenne nem rá gondolni. A cipóra dagadt térdeim lüktetése, az összekarmolt kézfejem, arcom sebeinek égése eszembe juttatja, hogy milyen kalandunk volt ma. Üggyel, bajjal ugyan, de megint előkerítettünk egy disznót.

Tovább

Első dámbikánk

Mióta a kis utánkereső csapatunkat megalapítottuk, ez volt az első igazi utánkeresésünk, ami annak keretében zajlott. Na, nem mintha azóta nem lett volna munkánk szép számmal, de ez egy igazi közös “produkció” volt. Pont ahogy terveztük annak idején a csapat működését. Jött egy hívás, de a hívott vérebes, Zsuzsa épp nem ért rá, viszont két telefonhívással később a segítségre szoruló telefonáló már a legközelebbi, arra a feladatra alkalmas kutyavezetővel egyeztethetett a keresésről.
Tovább

Legutóbbi bejegyzések

  • Szia Henci!
    Szia Henci!
  • Az inászói bika
    Az inászói bika
  • Friss képek a galériában
    Friss képek a galériában